Olvasói vélemények

Ti írtátok a 20 dalszöveg dalt keres c. kötetről, Via - Darnyik Szilvia szerzőről és korábbi, Webszerelem c. regényéről

Ha lenne második rész, azt is elolvasnám!

joci e-mailje a Webszerelem könyvről, 2008. október 18-án:

Helló!

Azzal kezdeném, hogy én nem olvasok olyan könyveket, amik nem szolgálnak nekem információval most vagy később.

A Webszerelem könyvet mégis a kezembe vettem és elkezdtem olvasni.

Amikor olvasom milyen kritériumok alapján keresel, az első gondolatom: mintha az exem hallanám /minden ember párhuzamot von két ember között, mégis kire hasonlít, és lehet, hogy az alapján már be is skatulyázta/. Tovább olvasva viszont, ahogy kiválasztottad a helyszínt, ahol találkozol a jelentkezőkkel, akkor már azt gondoltam mégsem.

A Következőre lettem figyelmes: a könyv nagyon gyorsan pörgött, pedig részletesen leírtál mindent.

Amikor kiderül, hogy az egyik fiúval egy helyen dolgoztok, lapozni akartam mert tudtam hogy összejöttök. De egyúttal kíváncsi voltam mit rontott el /mindig más hibáján tanulj, ne a tiéden/. Na viszont ilyen hibára nem számítottam...

De mivel a nap már későre járt, így félretettem a könyvet. Másnap késő délután folyattam. Este már be is fejeztem.

A jó könyveket szívesen elolvasom, és ha lenne második rész, azt is elolvasnám. És biztos, hogy még fogom használni a könyvet okulás és tapasztalatszerzés képpen.

Bye,
joci



Új lendület...

Bebiz üzenete a Webszerelem könyvről a Webszerelem.hu portálon, 2008. december 9-én:

Kedves Via!

Hmmm, régóta tervezem, hogy pár sort írok a könyvedről. Talán az elsők között lehettem, akik elolvasták a könyvedet, személyesen az "Arab herceg" hozott nekem egyet. ;)

Nos két dolog volt ami megragadott benne, az egyik, hogy rendkívül gördülékenyen és szerethetően írtad le a történeteteket, szerintem aki kezébe veszi a könyvedet, nem tudja letenni, én is így jártam, alig pár óra alatt sikerült végeznem vele.:) A másik dolog pedig a remény volt, hogy van értelme az internetes társkeresésnek.

Könyved hatására újból belevetettem magam az internetes párkeresésbe, új oldalakra regisztrálva, új és pozítiv gondolatokkal és láss csodát, nekem is sikerült megismerkednem valakivel, aki talán az én "Arab hercegem" lehet. Ennek már majdnem négy hónapja. :)

Egyszóval, köszönöm neked az élményt, amit a könyved olvasása jelentett és köszönöm az új lendületet ami a párom megtalálásához vezetett.

Sok sikert és boldogságot nektek és remélem lesz alkalmam olvasni tőled még pár sort! :)))

Bebiz



Lényegretörő és szórakoztató

Edit üzenete a Webszerelem könyvről, 2008. november 25-én:

Bár még csak Pop Fiúnál tartok, de nagyon tetszik, különösen a fogalmazás nagyon választékos! Engem D. Tóth Krisztának a Nők Lapjában publikált lolás cikkeinek stílusára emlékezetet. Ugyanolyan lényegretörő és szórakoztató.

GRATULÁLOK!

Edit



Még a cardiogépen is olvasok. Szuper!

Edit üzenete a Webszerelem könyvről, 2008. november 26-án:

Már Arab Hercegnél tartok, még a cardiogépen is olvasok. Szuper!

Edit



Elkezdtem olvasni a könyvet és nem tudtam letenni

Chrys üzenete a Webszerelem könyvről a Webszerelem.hu portálon, 2008. augusztus 28-án:

Sziasztok!

Nem nagyon hittem a neten való ismerkedésben, rengeteg előítéletem volt. Eddig! Via meggyőzött! Elkezdtem olvasni a könyvet és nem tudtam letenni. Minden fiú után alig vártam a következő „páciens” vicces, megdöbbentő, vagy éppen hajmeresztő történetét. Néha azt gondoltam „na ezt már biztosan nem lehet fokozni”, és DE…!:) A könyv végéig azt hiszem mindenféle pasi típusból kaptam ízelítőt. Jól kiismerhettem őket Via humoros, és valóban kíméletlen elemző képességének köszönhetően. A végére sem ment el a kedvem a pasizástól, hiszen ha a vége…,na de mindenki olvassa el a könyvet! ;)

Szerencsére most nem keresek pasit, de ha erre kerülne sor(azért ne így legyen :) ), bátran merülnék el a neten lévő kínálatban, és használati utasításként a Webszerelmet böngészném. :)

Hajrá webrandi! Bárki lehet olyan szerencsés mint Via , és Arab herceg ;)

chrys



Zéér romantisch

Katica üzenete a Webszerelem könyvről, 2008. november 26-án:

Hali Via! Végére értem a Webszerelemnek... 2 nap alatt... Esküvő utáni pihi van, a német tanulás még nem indult be, a munka egy hétig szünetel, ígyhát gyorsan elolvastam. Csak azért hagytam abba tegnap, mert elegem lett a sok balfácánból, akikről írtál. Bár tudom, hogy ezek több emberből összegyúrt, egy az egyben nem létező figurák, mégis sikerült kikészülnöm tőlük.

Aztán még rutinosan végigszaladtam a tartalom részen, hogy megvizsgáljam, mikor találkozol már végre a nagy Ő-vel, és úgy döntöttem, hogy még sokára...

De ma, miután tudtam, mikor jön a zéér romantisch rész, hát lendületbe jöttem, és egy szuszra kiolvastam a második felét. Nagyon tetszett. Magam előtt láttam a gesztusaidat, még a hangodat is hallottam a párbeszédeknél... Szóval remek volt.



Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvélménye

Majdnem Asimov üzenete a Webszerelem könyvről a Webszerelem.hu portálon, 2008. augusztus 24-én:

Szia Via,

Olvastam a Webszerelem könyvet. (Általában Sci-Fi-t olvasok, de egy barátnőm addig nyaggatott, míg végül megvettem és elolvastam). Nagyon pozitívan csalódtam. Messze többet kaptam, mint amire számítottam (bocs).

Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyv élményét szerezted a könyveddel, ami még számomra is meglepő a sok tudományos fantasztikum után.

Talán ideje lenne a nőkkel is foglalkoznom, a robotok helyett :)

Hajrá Via! Gratulálok!
Majdnem Asimov



Szeretettel ajánlom minden nő figyelmébe a Webszerelem könyvet

Carmit blogbejegyzése a Webszerelem könyvről a freeblog.hu-n, 2008. augusztus 1-én: 

Szeretettel ajánlom minden nő figyelmébe a Webszerelem könyvet

A mai modern világban sok társra vágyó,szingli nő megpróbálkozik az internetes társkereséssel legalább életében egyszer. Több-kevesebb sikerrel.Némelyek elsőre sikerrel járnak,míg másoknak több pasit kell "letesztelniük",amíg rátalálnak a megfelelőre. De akadnak olyanok is,akiket kudarc ér és nem járnak szerencsével.

Valóban,elvben egyszerű a szituáció: leülünk a gép elé,beregisztrálunk egy társkereső oldalra és máris szemezgethetünk a a több száz jelentkező hím közül. Praktikus,gyors,csak egy kattintás.DE. A gyakorlatban ez korántsem megy olyan gördülékenyen. Megannyi csalódással végződött randi,különböző defektes férfiakkal.

Szeretettel ajánlom minden nő figyelmébe a Webszerelem című könyvet. Ez egy huszonéves,a médiában dolgozó lány könnyed,humoros köntösbe bújtatott internetes társkereső krónikája. Figyelemmel kísérhetjük,hogy miként jut el a sok kudarcon,csalódáson,sikertelen próbálkozáson át a tökéletes partner megtalálásáig.

Én már olvastam és rögtön elnyerte a tetszésemet. :)

Forrás: http://carmit85.freeweblog.hu (kategória: Mindenféleség)



4 nap alatt olvastam el, pedig negyedévig szokott tartani 1 könyv

atill. e-mailje a Webszerelem könyvről, 2008. november 29-én:

szia Via te ifjú ara,

elolvastam a könyvedet 4 nap alatt!!! A könyv végén az össz benyomásom az volt, mintha a naplódat olvastam volna.

Legyen elég annyi, hogy mostanában egy könyv elolvasása nekem kb. 1/4 évig tart...

üdv :attil.



Alig várom Via újabb könyvét!

Vivien üzenete a Webszerelem könyvről a Webszerelem.hu portálon, 2008. október 31-én:

Helló!

Én nem nagyon szoktam könyvet olvasni (eddig egy kötelező olvasmányt rágtam végig, a többit csak átfutottam a lényeg miatt) (ja, 15 éves vagyok!), mert nem kötnek le, de Via könyvét végigolvastam...

A legjobban az tetszett benne, hogy minden fejezet önálló történet, de közben a szálak egybefutnak (mint a Bűbájos boszorkákban). A történetek pedig nagyon tanulságosak, főleg azoknak, akik az Interneten keresnek társat. Igaz, ebben én még nem vagyok benne, de számomra mégis tanulságos volt.

Az is jó, hogy a könyvön ott van Via fotója, ami miatt el lehet képzelni, hogy ezt a könyvet milyen nő írta... Szóval, hogy egyáltalán nem egy bányarém. És hiába szép, szőke és elegáns, mégis okos, ami ritkaság. Ez egy csoda!

És végig jó érzés volt olvasni a könyvet, sokat mosolyogtam közben. Vannak benne jó poénok! :D

Szóval nem sok könyvet olvastam eddig, de a Webszerelmet még el fogom olvasni párszor. És alig várom Via újabb könyvét!

Vivien



Ez egy olyan könyv, amit nem lehet letenni

Beeshop üzenete a Webszerelem könyvről a Webszerelem.hu portálon, 2008. szeptember 16-án:

Sziasztok!

Ebben a percben fejeztem be a könyvet. Nagyon tetszett!!!!! Nemrég regisztráltam fel én is netre, próba cseresznye, ha Viának bejött nekem miért ne?!

Ez egy olyan könyv, amit nem lehet letenni, sok mindenre megtanított.

Nagyon naiv voltam idáig mindenkiben az igazit kerestem ,de Via megtanított legyek türelmes mert az igazihoz idő kell. Nem adom fel, mert a könyv erőt adott az újra kezdéshez, mivel a neten nem csak a nagy Ő-k rohangálnak és csalódásom miatt is vettem meg a könyvet.

Ajánlom, hogy olvassa el mindenki!!

Üdv: Egy rajongó



Nagggyon tetszett

Egy fogorvosnő üzenete a Webszerelem könyvről, 2008. november 14-én:

Nagggyon tetszett a könyv :) Van másik is? Kéziratban is jó...



Olyan igazság-, valóságszagú és rengeteg élményt ébreszt fel

Muskátli blogbejegyzése a Webszerelem könyvről a freeblog.hu-n, 2008. szeptember 2-án: 

Tegnap munka után Édesemhez mentem, és rávettem, hogy jöjjön el velem az Alexandrába ott a blaha környékén, és vegyük meg a webszerelmet. Mert hogy a múltkor nem jutottam el könyvesbolthoz, és azóta is csak epekedtem utánna. De tegnap rászántam magam. Elmentünk először az Andrássy-ra, de ott nem volt meg. VIszont áttelefonáltak a Nyugati alexandrához, és ott megvolt. :) Átsétáltunk oda, miután a "Nem értem mit lehet íGy rajongani a könyvesboltokért..."-Kedvesem (igen, némi atyáskodó gúnnyal leszoltak könyvek iránti rajongásomat, szóval) miután én Édesmet sikerült elrángatni a történelem polc elől. Leragadt a második világháborús könyvek előtt.

Szóval átbattyogtunk a Nyugatihoz, és birtokba vehettem a könyvet. Tegnap este bele is vetettem magam, míg Párom várost épített a gépen, meg ma reggel úton melóba is azt olvastam. Hamar kivégzem így sajna, de nagyon jó. Olyan igazság, valóságszagú, és rengeteg élményt ébreszt fel, amit elfelejt az ember lánya, ha boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban él.

Forrás: http://muskatli.freeblog.hu/archives/2008/09/02/Webszerelem_olvasasa_kelltette_emlekel/



Nem tudtam letenni, csak mikor muszáj volt. Most újraolvasom.

Muskátli második blogbejegyzése a Webszerelem könyvről a freeblog.hu-n, 2008. szeptember 3-án:

Tegnapelőtt és tegnap kiolvastam a Webszerelmet. Nem tudtam letenni, csak mikor muszáj volt, most újraolvasom.

Első olvasásra, mikor nagyon érdekel valami, végigfalom, és csak annyi marad meg, hogy hú de jó volt. Másodjára már konkrétumokkal is tudok mit kezdeni. Egyébként rengeteg gondolatot és emléket ébresztett a második - tegnap ótai- fele is. A legkomolyabbat azon mosolyogtam, hogy Arab Herceg - Via élete párja - is miskolci fiú.

Forrás: http://muskatli.freeblog.hu/archives/2008/09/03/Webszerelem_-_a_konyv_es_a_valosag/



Kedvenc könyvem: Webszerelem

Deesse írja magáról a HotDog.hu-n, 2008. november 28-án:

Kedvenc könyvem: Webszerelem - mert az bizonyítja, h van értelme az internetes társkeresésnek.

Forrás: http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=866593



Hajnali 3-kor sikerült letennem...

Kriszta üzenete a Webszerelem könyvről, 2008. november 19-én:

Tegnap este elkezdtem olvasni a könyvet, 3kor sikerült letennem. Remélem, lesz időm ma befejezni. Nagyon jó!